Vellore-ban keltünk, ahogy mindig, egymás mozgolódására. Szemünk azonnal a másikat keresi ilyenkor és megörül, hogy újra láthatja. A bejárati ajtót kinyitva az a hegy tárult szemem elé, ami a templomból is látható volt. Jó érzés fogott el, micsoda tájak, micsoda távoli vidék. Reggelink szokás szerint gyümölcs volt. Közben megbeszéltük a ránk váró nap operatív részét. Hogy is lesz ma? Elmegyünk a tegnap kihagyott múzeumba, aztán meglátogatjuk az arany templomot busszal, mert 10 km-re van, majd 17:30-kor irány vonattal Bengaluruba, Karnataka állam fővárosába.

Dél körül összeszedelőzködtünk, kicsekkoltunk. Elsétáltunk újra az erődbe, a múzeumhoz. A kiállítás ingyenesen volt látogatható, két épület kőszobrokkal tele. Az épületek koloniál stílusúak, vagy is a gyarmatosítók stílusában épültek. Tele voltak régi szobrokkal, melyek persze az isteneket ábrázolták. A második épületben írásos emlékek is voltak egyrészt Gandhi politikai társától, Jawaharlal Nehru beszédéről a függetlenség elnyerésekor, másrészt egy nagyon érdekes leírás az angolokkal szembeni lázadás körülményeiről, melyben az erőd is szerepet játszott.

Miután mindent alaposan szemügyre vettünk folytattuk utunkat. Buszt kellett fognunk, mely az arany templomhoz visz minket, mert sétára nem adtuk volna fejünket a tűző napon. A közeli buszmegbe mentünk, ahol gyorsan levadásztunk egyet, 10 rupi volt fejenként. Hátul az ajtó mellé ültettem le Bogit egy egyszemélyes ülésre, én vele szemben állva fértem csak el. Az út során még egy tucat serdülő gyerek szállt fel. Nem fizettek, úgy tűnik iskolásoknak nem kell. Azzal szórakoztott egy-két merészebb, hogy lógtak kifelé a nyitott ajtón. Mikor leszálltunk úgy éreztük enni kéne valami naggyon finnomat, de nem voltak túl étvágygerjesztők azok a dinnyék, melyek a közelünkben állomásozó négykerekűn a napon szikkadtak egy kartonlap alatt.

Bementünk az aranytemplom kapuján, de remélem Te sem gondoltad, hogy majd ingyen lesz. Korábban olvastam, hogy 100 rupi-t kérnek majd. Ahogy ott nézelődünk megszólított egy széken ücsörgő alak, aki társaival együtt oda tartozónak tűnt. Barátságosan kérdezte honnan jöttünk és javasolta, hogy menjek a kasszához és fizessek 250-et, aztán majd mondja a többit. A jegyárusítónál tényleg árultak spéci jegyet, de mi nekünk bőven elég volt az alapértelmezett. Csoda, hogy nem kellett külföldiségünk miatt többet fizetnünk. Odébb mentünk, ahol a cuccokat le kellett adni. Kiszúrt minket néhány látogató és persze közös fotót kértek. Ezúttal kipróbáltam, hogy pénzt kérek érte, csupán 20 rupit, de ez elkedvetlenítette őket. Mielőtt bementünk még megettük azt az egy szem guavánkat, amink volt és hozzá moong dalt, ami egy remek ropogtatni való. Töltöttünk vizet az arra kijelölt helyről, de nem volt finom, kemény víz ízű. Átmentünk jegyünkkel az őrök állta kapun. Minden oldalról körülvett rácsok között haladtunk egyesével, amiből egyből kitaláltuk, hogy darshanozásra váltottunk jegyet az aranytemplomba.

A rácsok elfogytak, ahogy beléptünk a templom területére. Onnan már látni lehetett a csillogást úgy 200m-re. Sétáltunk előre, természetesen papucs nélkül, ahogy azt ilyenkor szokás. Voltak, akik elsiettek mellettünk. Séta közben kiplakátolt üzenetek olvasásával szórakoztathattuk magunkat. Valami csávó mosolygott vissza ezekről, 80 kg aranyat említettek a szövegek, meg dupla annyi ezüstöt. A sor bekanyarodott balra egy szentélyhez, melyen mindenki keresztül akart menni. Lelassult a menet. Egyesével lehetett kordon közt eljutni az istenségig, visszafelé egy csengő ütögettek. Sétáltunk tovább. Jött egy ellenőrző kapu. Elvették Bogitól a telefont, amit eddig rejtegetett hasitasijában, ment a letétbe.

A kert egy nagy gyepes, szobrokkal díszített park volt. Az arany templom egy csillag alak közepén ült, melyet úgy közelíthettünk meg, ha végig sétálunk a geometriai formában elhelyezett árkádon. A csillag alaknak a csakrákhoz van köze. A parkban zöldellt a gyep tele virágokkal, fákkal, szobrokkal, szökőkutakkal, kis plakátokkal, üzenetekkel. Elfogadnám otthonra a kert végébe. Sétáltunk csillag alakban egy széles köves, tetős úton, akárcsak Tirumalában, míg végül eljutottunk az arannyal bevont templomhoz. Hát elég páratlan látványt nyújtott a szikrázó napsütésben.

Lakshminak szentelték, aki nem kevesebb, mint Visnu felesége, a szerencse, erő, szépség, termékenység, jólét istennője. Visnuval együtt végzik isteni tevékenységüket. Teremtenek, védelmeznek, formálják az univerzumot. Lakshmi általában elkíséri a Földre Visnut valahányszor megjelenik Míg Visnu avatárjai ilyenkor Rama és Krishna, olyankor Lakshmié Sita vagy Radha volt. Egyébként egy közös gyermekük van. Alakshmi, aki a szerencsétlenség istennője. Ez a templom 2007-ben készült el. Tiszta arannyal borították. Ehhez először az aranyrudakat aranyfóliává alakították, majd a fóliákat rézre vitték fel 9-10 rétegben. A tröszt, mely ezt létrehozta üzemelteti a kórházat is, ami annak a rákos fiatalnak, akivel találkoztam az új élet reményét nyújthatja.

A szentélyt vizesárok veszi körbe, néhány méterre egy árkádsor, melyen körbe kell sétálni, hogy szembe kerülj annak bejáratával. Lassítottuk lépteink, megálltunk mindegyik oldalán a díszítéseket megcsodálni, melyek a védákból merítettek ihletet. A vízben főleg fém-, de papírpénzek is úszkáltak. Lakshmi alakja ott volt bent a szentélyben, ami előtt piros szalaggal körbevéve válogatott emberek csoportja, valószínű a 250 rupisok élvezhették legközelebbről az istenség látványát. Mögöttük jóval gyorsabb menetben hajtották az embereket mind tovább. Közben két zenész dobolt, dudált. Bogi elkezdett kimászni kordonok közül és kikerülni az áldást kérő egymáshoz nyomakodó tömeget. Követtem Bogit, de úgy éreztem be kell néznem, ezért visszafordultam, hogy lássam az istennőt. Másfél méteres fekete alak tetőtől talpig felöltöztetve dhótiba, virágfüzérekkel a nyakában. Haladtunk kifelé.

A visszaút során kötelező jelleggel boltokon kellett áthaladnunk, majd egy szentélyen is, ahol kis prasadot kaptunk fűszeres rizs formájában. A kijártnál volt egy nagy prasadosztó hely, de mire odaértünk már vége volt. Éhesen vettük tudomásul a szomorú tényt, hogy nem kapunk jóléttel megáldott ételt. Kikértük a cuccunk, majd fogtunk egy buszt nagy nehezen, mivel az elsőre fel sem fértünk. El kellett jutnunk Kalapad junction-be, a vonatállomásra, ami Vellore-tól északra néhány kilométerre található. A vellore-i erődnél mutogatott a kalauz egy másik buszra, ami elvisz minket célunkhoz. Gyorsan átszálltunk. A vonatállomás előtt nemsokkal leszálltunk, és még ettünk egy veg kurmát parathával, mivel még időben voltunk, fél órával a vonat érkezése előtt.

Ahogy odafelé sétáltunk a telefonomon leellenőriztem a vonatinformációkat, amikor láttam, hogy már elfogyott a jegy. Lássuk mit mondanak a pénztárnál. Ó, van persze, 210 rupi összesen Bengaluruig. Később kiderült, hogy jegy arra a vonatra mindig van, ahol van a foglalatlan jegyesek számára fenntartott 1-2 kocsi, ami annyira zsúfolt, hogy egy banánt se tudnál leejteni. 15 perces késéssel befutott, felszállás előtt még elkaptam egy rendőrruhába öltözött nő szelfijét és belemosolyogtam. Megindult velünk a vonat Bengaluruba, Karnataka állam fővárosába. Leültünk az ajtóba, kedvenc helyünkre. Dombok közt zötykölődtünk, a nap lemenni készült. Amikor a kalauz megtalált minket és látta a jegyünk nem hagyta, hogy a földön üljünk olyan kocsiban, ahol csak hellyel rendelkezők ülhetnek. Mutattam a szembe ajtóban ücsörgő fazonra, hogy „én nem, de a csávói is csinálja” erre őt is felállította. Akart adni kiegészítő jegyet, de inkább odébb mentünk néhány kocsival és leültünk két szabad székre. Zavartalan utunk volt. Valamikor 10 körül érhettünk be. Ettünk egyet még az állomás közelében, majd jöhetett a szálláskutatás. Viszonylag hamar meglett, csupán 875-ért. Hatalmas előnyként éltük meg, hogy volt hideg iható vize a földszint folyosóján. Lift vitt fel a szobánkhoz. Ágya kényelmes, ablakai a szellőzőre néznek, cserébe nincsenek szúnyogok. A fürdőben nincs zuhanyzó itt se, csak jet, meg két csap. Összességében elégedettek voltunk a nappal, a szobával és hogy már félúton voltunk a két tenger között. Jöhetett is a kedvenc kombónk fürdés, alvás.