Bogikám nagy örömére nappal is csendes és sötét maradt a szoba. Az egyetlen zaj a szomszédtól jött a lihthofra néző ablakon át. Krákogott állandóan. Ez általános szokás erre, csinálja kicsi, nagy, férfi, nő, akárcsak a köpködést. Egyes helyeken fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy ne köpködjenek! Biztos nekik van igazuk. Jobb kint, mint bent. Fél kettő körül bújtunk elő s mutattuk meg magunkat a városnak. Klímája meglepetésként ért minket. Kellemesebb volt az eddig megszokottakhoz viszonyítva, ugyanis 900m magasan van a tengerszinthez képest, valamint itt találkozik két éghajlat, a szubtrópusi és a szubszaharai. Érzésre olyan, mint az otthoni nyár, élhető.

Bengaluru az egyik azon nagyvárosok közül, ahová a fejlett világ kiszervezte az informatikát. Erről még egyetemista koromban hallottam először, most meg itt vagyok. Szóval egy jól menő, nyüzsgő várost képzelj el magad elé, melynek mérete hasonlatos Budapesthez, csak itt nem 3 millióan laknak, hanem 10 millióan. Pár napot leszünk csak itt, mivel célunk inkább átjutni a keleti partól a nyugatira, hogy újra tengert fogjon testünk. Addig is remélem lesz közünk valami jó kis zenei eseményhez, no meg adódik alkalom capoeirázni az egyik helyi csoportnál.

Az első utcai árusnál vettünk banánt, mangót. A mézédes mangónak 130 rupi volt kilója, vagyis 570 Ft. A belvárosban voltunk, szerencsénkre mellettünk, épp a város legnagyobb parkja, így adta magát az ötlet, hogy ott piknikezzünk. Nem sokat keresgéltünk ideális hely után, éhesebbek voltunk mi annál. Miközben élveztük a mennyei mangókat egy vékony srác állt meg a sétaúton s kérdezősködött az öltözetem felől, mivel dótit viseltem nadrág gyanánt, s kis kendőt ing helyett. A helyiek számára ez már ódivatú, kinézik az embert, ha lepellel leplezi alsó fertályát. A modern indiai farmert vesz fel, bármit, ami kétszárú, s hozzá inget. Én persze büszkén viseltem öltöttem magamra a tradícionális viseletet bármerre mentem. Megemlítette, hogy játszik szitáron, hát megkérdeztem tőle, melyik istennőnek kezében láthattam már ezt a hangszert. Jött a válasz azonnal, Lakshmi kezében, aki Vishnu felesége. Az a Lakshmi, akinek az aranytemplomában voltunk tegnap. Udvarias fiú, nem zavart minket a kelleténél tovább. Tettünk egy kört a parkban, majd megnéztük a környéken található kormányépületeket, melyeknek impozáns külső látványával kellett beérnünk, mivel nem engedtek be minket. Végül visszaindultunk szállásunk felé. Útközben még sikerült mangót vadászni egy utcai árustól 100-ért kilóját. Emellé még rányúltam egy fél tucat lime-ra, ugyanis errefelé nincs citrom, legfeljebb import áruként található. Szeretem a vízhez facsarni, feldobja, nekem ez a kedvenc koktélom.

Szobánkban töltött néhány óra felfrissített minket, majd újra megindultunk, ezúttal célzottan Indira nagarba (nagar = körzet), ahol a helyi capoeira egyesület tartja az edzéseket. Metróval szeltük át a várost. A metróra várakozók sorokba fejlődtek és úgy várták, hogy megérkezzen. Felszálltunk rá, nem kellett nyomorogni. Pont ott szálltunk be, ahol egy szalag választotta el a nőket és a férfiakat. Ez a fizikai szeparáció úgy tűnik hatékony védelem a nők érdekében. Időben megérkeztünk a címre, bár szedni kellett a lábunkat egy rövid fél órás séta során. Felsétáltunk egy épület második szintjére. Egymás után volt kezdő és a haladó edzés. Bogi az elsőn vett részt, én mindkettőn. Az oktató egy velem korú srác, kinek capoeirás neve Soldadu, aki a civil életben Ravi Sunak. Az edzés jól sikerült, élveztük. Csurgott rólam a víz. Az edzés végeztével meghívtak minket törzshelyükre is. Bogi elsétált enni, én mentem egyből a kocsmába. Hú de jól esett az a pár sör és a jó társaság. Vagy tízen voltak körülöttem. Beszélgetés során sok érdekeset megtudtam.

Eltűnnek a kasztok közti határvonalak, de a brahminoké továbbra is megvan. Náluk van az ősi tudás, amit a nép követni szeretne időről időre. Érdeklődtem, vajon mit csinálnak a hinduk, mikor egy templomban imára kulcsolják kezüket? Sokszor csak a tradíció miatt csinálják, de vannak, akik kérnek az Istentől vagy már épp megköszönnek valamit.

Milyen tradícionális zenei stílusok uralkodnak errefelé? Kiderült, hogy a karnatik és hindustani. Míg előbbi délen fejlődött, addig utóbbi északon.

Az egyik srác tamil volt, így neki külön kérdéssel készültem. Miért van annyi templom Tamil Naduban (abban az államban, melyet keresztbe átszeltünk)? Szerinte ezzel akarták jóvá tenni azt a sok rosszat, vérontást, amit az uralkodók megcselekedtek területszerzés céljából. A srácot egyébként Lionel Ricchinek hívják. Kikerekedett a szemem mikor meghallottam. Komoly, megmutatta a személyiét is. Az ősök vezetéknevéből csak a kezdőbetűt hagyta meg. Teljes neve: Lionel Ricchi G. S. Elég mókás, miközben neve segít megérteni kicsit a helyi névhasználatot.

Milyen nyelveket hasznának itt, egymás között? A közös nyelv praktikusan az angol, mivel a nagyvárosba mindenhonnan érkeznek különböző nyelven beszélők, így a legegyszerűbb utat választják, egy külső nyelvet. A hindi nem alapértelemezett itt délen.

Rátértem közös kedvenc témánkra a capoeirára is. Magasztaltam, meséltem a csoportunkról, vezetőnkről, helyzetéről. Soldadu elmesélte, hogy korábban egy Mumbaiból jött mesterhez járt, aki elnevezte Kapitányak. Aztán kihagyott fél évet. Mire visszajött már nem volt ott az a mester, viszont volt egy másik tanítvány, aki szintén a Kapitány nevet viselte. Amúgy se szerette, egyedit akart, aztán megkapta a Soldaldo-t, ami illik rá. Ha kérsz tőle valamit, ő megcsinálja, mert egy zsoldos.

Közben lecsúszott három sör. Bogi megérkezett, és hozott pocakjában és a kezében egy-egy pizzát, csatlakozott a társasághoz. Házasság, szerelem kérdésében az egyik lányt kérdezte: Élhető az elrendezett házasság?

Véleménye szerint, aki erre azt mondja, hogy igen az biztos abban él, arról tud nyilatkozni, nem fogja elítélni. Minden ember megérdemli, hogy szerelemből lehessen választottja mellett. Ő maga 10 éve házasságban él. A szerelem hozta őket össze. Persze fel voltak háborodva a szülők mindkét oldalon, ugyanis számított nekik, hogy mit gondolnak majd a szomszédok, a külvilág. A testvérei győzködték őket, hogy ne a szomszéd véleménye számítson, hanem a lányuk boldogsága. Azóta megbékéltek a helyzettel és jobban szeretik a férjét, mint őt - tette hozzá a lány viccesen. A testvérei egyébként elrendezett házasságban élnek. Úgy veszi észre radikális változások zajlanak körülöttük, ugyanis egyre több a szerelemből köttetett életre szóló kötelék. Persze vannak ez ellen ható erők is. Eddig nem vette fel a férje nevét, most viszont megtette, mivel sok államban törvényt hoztak, hogy bizonyos jogok csak akkor illessenek, ha házasként névileg is összetartoztok.

Egy másik érdekes kérdés, hogy mit találnak attraktívnak a férfiakban? Jót nevetett azon, hogy Bogi egy jóképű, jókiállású indiait sem látott eddig. Megérti miért kérdezi ezt. Norvégiában volt fesztiválon, ott elég csinos srácok voltak. Itt nem ez számít, inkább az, hogy törődő jellem legyen. A humor is esszenciális számára, aminek férje tökéletesen eleget tesz. A férfi jövedelemtermelő képessége, vagyona is kiemeleten fontos, ami a családalapítás elengedhetetlen kelléke. Ezért tepernek az indiai fiatalok olyan nagyon, ha munkáról van szó. Mai napig legvonzóbbnak a férjét találja, annak ellenére, hogy azért felszedett pár kilót.

Éjfél körül le kellett lépni, zárt a hely. Elmentünk az egyik sráchoz, Arjun-hoz, aki a közelben lakott. Az egyik jó kiállású sráccal együtt sétáltunk, míg a többiek motoroztak. Beszélgetésünkből a legérdekesebb részlet: szereti a közösségi közlekedést, viszont a barátai kinéznék, ha busszal menne egy találkozóra. Egyfajta státusz szimbólum, ha saját járművel mész, de legalább taxival (vagyis tuk-tukkal).

Megérkeztünk egy kétszobás társasházi lakásba, ahol folytattuk az eszmecserét. Ahogy telt az idő lelépegettek. Végül négyen maradtunk. Úgy elhúzódott az a csere, hogy ötkor léptünk le. Metróztunk, amivel 6-ra már haza is értünk. Meglepő volt, hogy a hotel ajtaján le volt húzva a rács, de azért hamar bejutottunk, mivel mögötte egy srác aludt a kanapén. Töltöttünk kis vizet a folyosón elhelyezett ballonból, felmentünk lifttel szobánkba, majd a kedvencünk, fürdés alvás következett. Kettőkör keltünk.

Következő nap délután ebédeltünk egy fantasztikusat a helyi étkezdében, majd sétáltunk összevissza. Nagy szerencsénkre részt vettünk egy zenei eseményen, mely egy épületekkel körbevett téren volt. A műsorvezető ígérete szerint ma karnatik stílusú zenét fogunk hallani, holnap hindustanit.

Ezekről azt kell tudni, hogy a karnatikus zene szövegei nagyrészt a hindu istenségeknek szól. Sok dal a szerelmet és más társadalmi kérdéseket hangsúlyoz, vagy az emberi érzelmek szublimációjának koncepcióján nyugszik, hogy egyesüljön az istenivel. Általában egy énekesből, dallamkíséretből (mint a hegedű), ritmuskíséretből (mridangam) és tamburából (mint a szitár) áll. A stílust képviselő zenészek legnagyobb koncentrációja Chennai városában található. Ott van egy fesztivál, melyet a világ egyik legnagyobb kulturális eseményének tartanak.

A hindusztáni az északi régiók klasszikus zenéje. Másnéven shastriya sangeet, ami szó szerint klasszikus zenét jelent. Olyan hangszereken játsszák, mint a veena, szitár és sarod. A 12. században keletkezett, amikor is elvált a karnatikus zenétől.

Következő nap elsétáltunk Bengaluru kastélyáig. Közben vettem két vékonyka könyvecskét, hogy még jobban belefolyhassak hitvilágukba. Az egyik a Mahabarat, a másik a Ramajana, A Bengaluru kastély nem volt nagy szám, a windsori stílusát idézte. A belépő nem érte volna meg az élményt, hogy tömegnyomorban kelljen megnézni egy nem is olyan régi épületet, amit kopptintottak. Inkább elsétáltunk egy vízpartig, a sanky tankig. Bogikám úgy érezte rendbe kell hoznia az energiaháztartását, így utólag is nagyon jó ötlet volt három kókusznak kiinni a levét, s puha húsát kienni kemény héjából.

A vízpart, melyet kerestünk néhány kellemes látképű, árnyékos utcát követően elénk tárult. Modern módon, ültetett növényesen, térkövesen rendezték be környezetét. A vízben persze nem fürdött senki rajtam kívül, majd naplementét néztünk. Sétánk a korábbi koncerthelyszín felé vezetett, ahova egy zsúfolt főutcán át jutottunk el, megállva közben egy helyi templombál. Meg kell ragadni ezeket az alkalmakat, mikor a hinduk is meglátogatják őket. Az érzés, látvány és a hangok együtt nyugtatólag hatnak idegeinkre, lecsendesítenek. A főutca járdáján alig lehetett haladni a sok vásárló, ácsorgó, kéregető, közlekedőtől. Beugrottunk egy plázába Bogikám kedvenc arckréméért, hogy legyen tarcsiba, vettünk pár sört és kajcsit a supermarketbe, majd figyelmünket már csak a koncertre kellett vetünk, ami hozta a tőle vártat s csak azután sétáltunk haza.

Rövidre fogva a végét reggel kicsekkoltunk és 11:30 ra odaértünk a vonathoz, ami tizenöt perc sétára volt, majd kétóra alatt eljutottunk Mysore-ba, ahol a hős Tipu szultán küzdött a britek ellen utolsó lehelletéig, de ezt már csak legközelebb mesélem el. Szállás után szimatolva találtunk egy elfogadható helyet, ahonnan már csak vacsorázni mentünk ki.