Namasté! Megérkeztünk hát, ahova akartunk, amikor akartunk, ahogy akartunk, csak ketten. Teljesen más világba csöppenve, nem 1-2 hétre, hanem hónapokra. Ízlelgetjük az érzést, mert ismeretlen íze van. Talán ez a kultúrsokk, amit remélhetőleg szeretni fogunk. Már sokat hallottunk az indiai kultúráról, saját világunkba régóta szivárog, átszővi láthatatlanul is azt. Mert ez valójában láthatatlan marad annak a nyugati világban élőnek, aki nem akarja megismerni más kultúráját, és csak a sajátját magasztalja.

Itt az európaiak számára minden Vasco De Gama portugál felfedezővel indult, aki elsőként lépett partra 1498-ban. Kochin-ban lett eltemetve 1524-ben, de exhumálták majd visszavitték anyaföldjére. Nemcsoda, hogy itt halt meg, jó itt lenni. Meleg víz, meleg levegő, hithű, kedves, boldog emberek, finom gyümölcsök, finom ételek, italok (mint például a tea, ami innen hódította meg a világot). Változatos tájak tarkítják az egész földet.

Kochin város parti részén vagyunk, ami három híddal kapcsolódik a földhöz, másnéven a hindusztáni félszigethez. Ennek a szigetnek az északi csücskén sikerült kikötnünk, esetünkben nem hajóval, hanem busszal. Szállást kellett kerítenünk, letértünk hát a tengerpartról. Nem volt szükség sok sétára, mivel ez a hely egyébként is turista célpont, sok indiai ide jár nászútra. Az első szimpatikus szállást kivettük két napra, éjszakánként 1500 rupiáért. A szobához jellemzően tartozik WC, fürdő, kettő az egyben, praktikusan. Lefürödtünk és elaludtunk, hogy a repülést kipihenjük.

Délután 6-kor keltem, Bogi még aludt. Nem ébresztettem fel, inkább kimentem megcsodálni a partról életem eddigi legdélibb és legkeletibb naplementéjét. Többedmagammal néztem, míg vége nem lett a színpompás előadásnak. Visszamentem Kedvesemhez, aki akkor kelt. Ezt követően elfogyasztottuk első vacsoránkat, tettünk egy rövid sétát, majd nyugovóra tértünk.

Következő nap, elindultunk a szállásról, velünk szemben krikett meccs ment a salakos pályán. Nem álltunk le nézni, hogy értelmezzük a szabályait, inkább megkóstoltuk a kókuszlevet, a mangót, a kis méretű banánokat. Mindeközben beszereztünk SIM kártyákat és szúnyog elleni sprayt (mivel belőlük sajnos a szobákban is van bőven (ablaküvegek, szúnyoghálók hiányában)). Amikor jött a naplemente, kimentünk megfürödni a nap utolsó sugaraiban. A vízbe annyira nem vágytunk, szemetes volt a tenger ezen része. Kiírták, hogy megmártózni nem szabad, ami persze a helyiekre vonatkozik csak, akik jellemzően nem tudnak úszni.

Bogi szúrt ki előző nap egy "Pure Veg" felirattal marketingelt éttermet, szóval finom vegetáriánus vacsoránkat kb. 300 rupiért fogyasztottuk el. (Elején járunk az indiai konyha jellegzetességeinek felfalásával, így hát nagyon várom, hogy végig együk étlapjaikat, többször (is)).

Mivel indai kalandunknak tervek nélkül vágtunk neki, ezért ideje volt kovácsolni egyet. Menjünk tovább? Ha igen, merre és mivel? Sok a kérdés, de még az több ismeretlen. Tudást, tapasztalatot kellett gyűjtenünk. Megnéztük annak lehetőségét, hogy a napi 1500 rupiát, amit a szállásért fizettünk, le tudjuk-e szorítani 1000 alá (mert Dávid lakott 200-ért is 3 éve). Segítségül hívtuk a Booking.com alkalmazást, ide -oda még bekérdeztünk, de nem volt olcsóbb 1000-nél egy se, így döntöttük el, tovább állunk. Lesz még szebb és jobb hely ennél. Mindenképpen szerettem volna a part közelében maradni, de északra vagy délre vegyük az irányt? India tengerpartjának hossza 7500 km, Kanjakumari városánál pedig, ami 300 km-re van tőlünk, délebbre már nem találunk semmit. Dávid egyébként járt ott, de mi most úgy döntöttünk, ezt kihagyjuk. Harmadnap reggelén összepakoltunk és tovább álltunk (come what may).

Végül észak felé vettük az irányt egy helyi komppal, ami átvitt egy újabb ismeretlen szigetre minket 10-10 rupiért. Sétáltunk kicsit egy olajfinomító melletti útszakaszon, utána már a végtelennek tűnő homokos part következett. Azonnal belevetettem magamat a vízbe, ahonnan úgy éreztem, ki sem akarok többet jönni. Meleg volt, kellemes, kedves, simogató, szeretett és én viszont szerettem őt. Csupa pozitív gondolat járt át, mesés érzések. Bogi is bemerészkedett, miután egy helyi fiataltól megtudta, a víz biztonságos. Onnantól kezdve ketten ringatóztunk, bár tudtuk, hogy örökké nem maradhatunk, valahová tartanunk kell. A parton sétálva folytattuk utunkat, ami egy idő után nagyon kövessé vált. Szabályos, vastag falat raktak nagy, kockaalakú kövekből, mely hosszan folytatódott. Az állam emelhette, hogy megóvja a helyieket a szeszélyes tenger haragjától.

Egy közelben várakozó Tuk-tuk-os elvitt minket 15 km-el odébb, Pallippuram-ba, Cherai beach-re, ahol aztán eltöltöttünk csodás másfél hetet. Naponta 1000 rupiáért vettünk ki egy szobát, ahonnan varázslatos kilátásunk nyílt a tengerre és a naplementére.