Baldachin alatt, csendes szobánkban keltünk fel Gokarna városkában, mely egy a sok-sok szent hely közül, ahová zarándokolnak a hinduk nagy hacacárékat tartani. Szokásos gyümölcsös reggelinket nem tudtuk megejteni, híján voltunk efféle eleségnek, későn értünk a városba. Az éhség hajtott, na meg a kalandvágy, így hamar összeszedelőzködtünk, kicsekkoltunk még délelőtt, majd az első árusnál felszerelkeztünk kedvenceinkkel: narancs, banán, mangó, papaya. Szemben volt egy iható vizes csap, amit megcsapoltunk. Ahogy korábban említettem, DávidOM javaslatára ejtettük útba ezt a helyet, de nem is a város, mindinkább mesés tengerpartjai miatt, amik igen vonzó elnevezésekkel büszkélkedhetnek: Éden, félhold, OM. Van a városnak is partja, mi viszont az egzotikára utazunk, táskáinkkal megindultunk hát, irány mondjuk a középső, gyalogszerrel könnyen megközelíthető félhold part, mely egy óra ide. A városon átsétálva kicsit megismertük utcáikat. Érdekes volt példul, hogy saját, sztenderdizált tégláikat használják. Láthatóan nem égetett agyagot, hanem helyi piros kőzetüket faragják. Sok turista lévén főutcáján szokásos termékek mellett helyet kapnak a csecsebecsék, fűszerek, illatos, színes kődarabok. Tekeregtünk amerre a térkép vezetett minket. Ahogy kezdtek elfogyni a házak úgy emelkedett a terep, s flóra vette át az uralmat, melyek remek árnyékot vettetek. Kihívásnak elég volt a forró levegő és a nehéz táska. A fel után jött a meredek le, mely már vezetett is a partra, mesébe illő öbölbe. Pálmafák, homok, tenger, emberek alig.

Levetve táskáinkat vetettük be magunkat a meleg, de azért még hűsítő vízbe, ahonnan ámultunk tovább a természet alkotta festményen. A part felé a homokon túl az öblöt körül ölelő dzsungel, amin átjöttünk, balra-jobbra sziklák, melyek lehetőséget adnak a felderítésre, hogy a többi partot is gyalogszerrel meg lehessen közelíteni. Némi infrastruktúra épült ide is haszon reményében, mely szűkös erőforrásokkal, de kiszolgálja az ide általában motoros csónakokkal érkező turistákat. Este ki is próbáltuk mit tud összedobni vacsora gyanánt vega hamburger formájában a vendéglős fiú. Meglepően jó ízű ételünket elfogyasztva még ücsörögtünk kicsit pár fiatal társaságában, akik igencsak jó hangulatukat egy táncpárbajban akarták volna csúcsra járatni, de visszautasítottam e mókás felkérést és visszavonultunk függőágyunkba, melyet a parton két fa közé sikerült kifeszíteni.

A következő nap nagyrésze csendben telt, nem mozdultunk, ahogy a víz sem, csendes volt. A helyi történelemkönyv rövidített változatát olvastam a Mahabarat-ot (Nagy India), mely gyakorlatilag két dudásról szól, akik nem férnek meg egy csárdában. Jól összecsapnak Kuruksetránál, melyben az igazság (dharma) győz az igazságtalanság felett (adharma). Bogikám közben élvezte, hogy bikiniben lehet, formás testét nem lesik kiéhezett ifjak. Élvezte a vizet, még a szomszédos éden partra is átúszott.

A nap minden órában érkezett egy-egy csónaknyi turista szétnézni. Voltak, akik a természetre való koncentrálás helyett felőlünk érdeklődtek inkább. Ilyenkor a honnan jöttél és mit dolgozol kérdések a leggyakoribbak. így derült ki egy rövid csevegés után, hogy közös szakmában utazok az egyik társasággal, üzleti elemzők Hyderabadból, India egyik nagy informatikai központjából, melybe még mi is eljutunk.

Késő délután az a srác, aki előző nap még vacsorát adott most odajött hozzánk, s a világ e csodálatos szelete tulajdonosának mondta magát, melyben azért jogilag kételkednék és 300 rupit kért naponta azért, hogy maradhassunk a két fa közé kifeszített függőágyunkkal. Inkább összeszedtük sátorfánkat és odébb álltunk az OM part felé, a tenger mentén haladva. Két 150 méteres öbölből áll, melyből a távolabbi tömve van turistákkal, középen egy nagy sziklás rész a határoló. Vacsoráztunk egyet a közeli éttermecskében, majd letáboroztunk a közeli fák alatt.

Reggel arra keltünk, hogy valaki megbökdös vékony függőágyunk huzatán át. Azonnal reagáltam, s kinéztem, de csak két tehén randalírozott, akik minden ehetőt kiszagolnak, felkutatnak s bekebeleznek. Sajnos erre nem készültem és a földön hagytam gyümölcsös zacskónkat, mely már üresen, nyálasan lógott kifelé az egyikük szájából. Amelyik meglökött bizonyára minket nézett érett banánnak függőágyunkban annak sárga színe és íves alakja miatt, vagy csak fel akart kelteni, hátha szolgálunk még egy olyan zacskóval melyhez társának volt szerencséje. Nem könnyű őket eltántorítani aktuális céljuktól, hiszen testi fölénnyel rendelkeznek, valamint Shiva hátasállati státusza miatt nem is lehet velük akárhogy elbánni, csak kedves eszközökkel. Épp ezért nem félnek az emberektől, jó látni, hogy békések maradnak a legtöbb helyzetben. DávidOM-tól azt a tanácsot kaptuk, hogy vízzel locsolva a fejüket kedvüket lehet szegni, aztán persze összeszedve magukat újra nekileselkedhetnek, ha ígéretes a zsákmány. Az értékes ivóvizünket erre nem pazaroltuk el, inkább testemmel álltam el útjukat.

Néhány tehénnyálas cuccal együtt merültem el a meleg tengerben s tisztítottam meg őket ahogy tudtam. Jó volt csak úgy lenni, ücsörögni a meleg vízben, mely sekély, alig hullámzik, talán ezért kaphatta az OM nevet. Mi az OM egyáltalán? Bostonban 2010-ben, egy hölgy végzett egy kutatást, melynek során felvették az OM hangot, digitalizálták, és azt találták, frekvenciája pontosan megegyezik a Föld saját tengely körüli forgásának frekvenciájával. Így bizonyos értelemben a Föld OM-ot zeng. Vagány.

OM valójában egy rezgés, egy primordiális (ősi) hang az univerzumban, mellyel a legfelsőbb lélek manifesztálódhatott, tehát a teremtés kezdődhetett általa, vagyis minden létező ebből a rezgésből származik. Szerintem az ótestamentum is alátámasztja ezt, hogy azzal kezdi Isten megszólalt, vagyis hangot adott ki: "Legyen világosság".

Az OM az „AUM” leegyszerűsítve. Egyben szimbolizálja az egységet és az emelkedést. Figyeld csak meg mikor kimondod. „A” az alhasból jön, „U” a gyomor és mellkas tájékát rezgeti, az „M” pedig fejben szólal meg. Ezeknek a hangoknak külön-külön is gyógyító hatása van a testre azon a tájékon, ahol megszólalnak, nem érdemes külön-külön használni őket, inkább egyben. Benne van a teremtés (A), a megtartás (U), és a pusztítás (M). A teremtés során manifesztálódik a nagy lélek matériává, létezik, majd idővel, pusztulás során a teremtett univerzum konvertálódik vissza végtelen lélekké. Keresztény kultúrában talán ebből alakulhatott ki az „Ámen”? Mindkettő szó köznapi jelentése „Úgy legyen!”, „Rendben!”. Ünnepélyes megerősítést, tiszteletteljes beleegyezést, elfogadást is jelent.

Jó is ilyen vízben ücsörögni, de mégsem lehet egész álló nap csinálni, áramot kellett szereznem önmegvalósítási céljaimhoz, hogy nyomkodhassam laptopom. A parton sorakoztak az egyszerűnek tűnő szállásféleségek. Az első viskó cégérén a China Cafe név díszelgett, és annak ellenére, hogy elhagyatottnak tűnt, tudott árammal szolgálni kis teraszán, hát odatelepedtem. Hamar kiderült, hogy laknak az ajtó mögött, csak még korán volt. Nem küldtek el, de nem is örültek nekem. Nem erőltették, hogy kiadjanak nekem szobát vagy eladjanak bármit. Nem kérdezősködtem, de szerintem csak befoglalták a helyet.

Furcsa volt, hogy az előttünk lévő öbölből a vígan pancsoló indiaiakat elküldte az életmentő arra a partra, ahol a többi turista is van. Délután elnéztünk mi is arra. Sok indiai volt. A sok tehén és kutya mellett két dromedár tűnt ki, akiket hadrendbe állítottak és sétáltatták őket oda-vissza emberekkel hátukon. A part szélén, ahol a föld vett egy jobb kanyart felsétáltunk a lépcsőkön. Meglepő volt látni, hogy a tehenek milyen ügyesek benne, száguldoznak fel és alá. A lépcső tetején vettünk vizet, jégkrémet, megnéztük a naplementét, s vacsorát követőn kihúztuk függőágyunk a fák alá. Következő nap egy másik elhagyottnak tűnő szállásféleségbe néztem be, ami a Rasta Cafe nevet viselte.

A partról egy árnyékos előtér után két lépcsőfokkal azonnal egy járólapos, fedett teraszra érkeztem, ami körbe, a hely nevéhez híven vidám színeket viselt, piros, sárga, zöld. Még a kókuszpálma fa törzse is be volt festve, amit a terasz egy ponton körbe ölelt. Volt áram az egyik sarkában, így kimagasló potenciált láttam benne ingyenes szállás tekintetében. A barátságos teraszt, szobák vették körül, amik közül a parthoz közeliek elég legatyásodott állapotban voltak. Láthatóan a tulajdonos már nem annyira erőlteti ezt a projektet. A szobák nem voltak túl hívogatók szegényes, poros állapotukban. A terasz másik oldalán a területen volt még néhány kókuszpálma fa, egy széles kút, valamint mosdó, zuhanyzó, ami a föld alól felszívott kicsit sós vizet használta. Megörültünk a lehetőségnek és beraktuk cuccaink az egyik szobába, melyet lakattal zártunk, mert az is volt. A nap hátralévő részét a tengerben töltöttük, én pedig tölthettem, nyomkodhattam laptopom.

A tűző nap elől új lakóhelyünk előterének árnyékába telepedett egy göndör hajú férfi. Kiderült, hogy olasz, egy igazi Guiseppe és ismeri a hely tulaját Mable-t, aki néha megjelenik. Idővel leszállt az éj, már a teraszon függőágyunkban vártuk, hogy az álommanó megtaláljon, ehelyett Mable jött, motorral, a hátsó kapun át. Kedves, nyugis, bajszos, meglett indiai férfi. Ahogy a legtöbb helyinek itt Karnatakában kannada az anyanyelve, ami mellett gyér angolja nem könnyítette meg az ismerkedést, de nem csinált belőle gondot, hogy itt vagyunk, maradhatunk.

Hajnali 1-2 körül Bogival arra keltünk, hogy valami nincs rendben, melegünk van a szokásoshoz képest is, nem kapunk friss levegőt. Kimásztunk és hamar leesett, hogy nincs szél. A tenger is visszahúzódott vagy 30 méterrel, biztos fordulás előtt minden lecsökken nullára, aztán megy másfelé. Megmártóztunk a vízben, s bevizeztünk egy lepedőt, amit aztán magunkra terítettünk, hogy kibírjuk az este további részét. Mable közben az egyik szobában aludt a földön mesterséges szellő alatt, melyet a pörgő propeller adott.

Következő nap reggel, mielőtt elment még tisztáztuk, hogy mennyiért gondolta az itt tartózkodásunkat. Beleegyezett, hogy ingyen maradjunk. így már érdemes volt tartalékunkat feltölteni. Elsétáltunk hát a városba üres táskákkal vízért, eleségért. Az út egy órát vett igénybe, mely a part közelében haladt, át egy dombon, 90m magasra, majd vissza a tengerszinthez Gokarnára. A tűző nap jóbarátként kísért minket bármerre jártunk.

Csapoltunk vizet ott, ahol korábban és vettünk gyümölcsöt, zöldséget, konzervet, de az egyik fő összetevő, a rizs nem jött össze időben, mivel bezártak a boltok háromkor. Gondolom meleg van, vagy megfőtt az ebéd, utána persze jöhet a szieszta. Mint megtudtuk ötig várnunk kell, amit a vízparton éppen ki lehet bírni. Jobban hullámzott itt, mint a kedvenc otthoni OM partunkon, ezért Bogi inkább a napozást választotta. Mellettünk fiatal srácok kriketteztek, közben Bogival a cigánykereket gyakoroltuk. Öt órát követően beszereztünk egy kisboltban 3 kg rizst, meg egy kis mangós savanyúságot. Jöhetett a visszaséta. Kegyetlen súlyokat cipeltünk. Az OM partra naplemente körül értünk, mely ezúttal különösen színpompásra sikerült.

Jöhetett a várva-várt vacsora elkészítése. A terasz oldalában volt ugyan egy konyha, de azt a tulaj zárva tartotta, ezért - habár tudtam hova rakja a kulcsot - inkább nem használtuk. Vacsorára főztünk rizst, s hozzá ettük, amit gyűjtögettünk. Bizony nem volt jó ötlet föld alól kiszívott vizet forralni, s felfőzni a rizst vele, mert megülte a gyomrunkat. Hitem a tenger mellől felszívott, majd felforralt víz használhatóságában igencsak megingott. Ettől az esettől eltekintve mindig jókat ettünk, repültek a napok körülöttünk, májusba fordult az év, mely itt az utolsó száraz, legmelegebb hónap a monszun előtt. Annyira meleg van, hogy a hippik már rég északra vándoroltak a Himalája lábához. Drága nagymamám 92. életévébe lépett ezalatt.

Időnkből bőven futotta múlatni azt. Hol máshol érdemes, mint az OM partján, ahol még a víz is nyugodt marad. A megfelelő hely kiválasztása, s elegendő étel, ital beszerzése után foglalkozhattunk végre egyéb céljainkkal, magunkkal, egymással. Gépnyomkodást tekintve az írás és a honlapfejlesztés kötött le, de kerestem kihívást körülöttem is, ami egy kókuszpálmára mászásban teljesedett ki. Gyümölcséért ijesztően magasra kellett mászni. Sármomat Bogi számára visszaszerzendő megszabadultunk arcszőrzetemtől, melyből már alig látszottam ki. Összebarátkoztam az olasszal, akivel egyszer elmentünk ketten vízért a városba. Könnyű volt rávennem, mivel neki sem tetszett, hogy helyben, a parton csak műanyagba zárva juthat hozzá. Célunk egy vízforrás (theertam) volt, melyről azt hallottam, hogy a város szélén egy templom mellett található. Séta alatt Bolíviában kokainnal megszórt révülve töltött harmincas éveiről mesélt jópofa olaszos temperamentumos módon fejezve ki magát. Erről az időszakról egy alkotás tanúskodik az utókornak (https://www.youtube.com/watch?v=IAN-2Sm57is). Kérdeztem az innen északra található partokról, melyekből kiemelte Palolemet, ahová érdemes beugrani. Bogi ezalatt sokat jógázott, zsonglőrködött, hányta a cigánykerekeket, főzött és simogatta rendszeresen azt a két kutyát, akik idejártak. Nyugodtan fürdőzhetett bikiniben, mivel az életmentő mindig elzavarta partunkról az ott pancsolni vágyó, úszni nem tudó indiai látogatókat, hogy szíveskedjenek odaát fürödni, ahol a többi turista, hogy tudjanak rájuk vigyázni, egyben mint a birkákra.

Egyik este Mable azt kérdezte akarunk-e estleg visszajönni ide dolgozni, amikor turistaszezon van és vinni a helyet, de nemet kellett mondanunk. Hétfőn búcsút intettünk, s irányzékunkkal Palolemet vettük célba. Besétáltunk Gokarnába, felszálltunk egy buszra, ami kivitt a vonatállomásra, ott várakoztunk néhány kéregető tehén társaságában, míg fel nem kapott a vonat. Erről lábunkat már csak egy órával később Goa államban tettük le Palolemben. Erős volt a kísértés, hogy eggyel korábban szálljunk le Polemben, hogy lássuk van-e különbség, de elvetettük a kísérletezést. Palolemben aztán fél óra sétával elértük a partot. Közben Bogi evett egy dosát egy tradícionális, egyszerű kajáldában, kikerülve a sok trendi, csinos hippiknek készült túlárazott helyet. Itt már jöttek-mentek a fehér bőrűek, amihez nem voltunk hozzászokva.

Parton jobbra sétáltunk, halászhajók sorakoztak egyre másra. Cuccainktól megszabadulva tengerbe vetettük magunkat. A víz nyugodt volt, csak valamik csípdestek benne minket. Keresni akartunk egy helyet, ahol felverhetjük függőágyunk, ezért oldalaztunk tovább jobbra. Végül át kellett kelnünk valami tengerbe folyó vízen, hogy olyan helyre kerüljünk, amit nem foglal még emberfia. A parton haladva hamar egy elhagyatott, lerombolódott szórakozóhelybe botlottunk. Volt ott egy asztal és egy matrac nélküli ágy. Függőágyból vártuk a naplementét, melyet mások is innen néztek, de utána ment is vissza mindenki ki-ki a saját fedezékébe. Csak mi maradtunk. Fújt a szél mintha esőt akarna hozni. Elraktuk a cuccokat fedezékbe, s mentünk enni, aztán azonnal vissza alvóhelyünkre. Ahogy keltünk át ezen a folyófélén, mely mellkasig ért Boginak feltűnt a víz csillogása. Nem hitt a szemének, nekem úgy tűnt csak a hold világítja meg ennyire. Kezünket forgattuk a vízfelszín alatt, s ámultunk ahogy az világít, csillog, ragyog, foszforeszkál érintésünkre. Utánanéztünk ennek a természeti jelenségnek.

Az óceán vízében élő phitoplanktonok egy különleges fajtája, ha helyet kell valamiért változtatnia, vagy hozzáér valami, kék fluoreszkáló fényt kezd magából kibocsájtani. Ahol sok plankton gyűlik össze egy helyen, mintha felkapcsolnának egy villanyt a víz alatt, sejtelmes kék színben kezd izzani az óceán. Egy-egy plankton csak egy pillanatig világít. Biolumineszcenciáról beszélünk, ha valamely élő organizmusban egy kémiai reakció fény (foton) kibocsátásával jár. A világításnak számos, a túlélést segítő szerepe van: a táplálék csalogatása, a támadó elijesztése, lehet továbbá párválasztási segédeszköz is.

Este még az ágyból megnéztünk egy filmet, s mire végeztünk hajnal egyre, elállt a szél.