Hosszan tartó, pihentető alvásunk egy hotel klímás szobájában a korábbi hetek kialvatlanságát hivatott pótolni. Azokat a függőágyban töltött hajnali órákat, mikor leáll a szél, aludnál, de nem tudsz. A legjobb, amit tehetsz, hogy kimászol álmosan bölcsődből, és megmártózol a vízben. Jaj, de rossz, meg kell mártózni a langyos tengerben, tényleg nehéz élet a vándoroké.

A nehézségek a komfort elhagyásával csak szaporodhatnak, vagy épp ellenkezőleg? Talán a kényelem megteremtésén való munkálkodás során gyűlnek inkább fel? Bárhogy is, kezelni kell őket, ötletes módon, kísérletezve, hogy tapasztalatként csapódjon le bennünk, én legalább is ezt vallom. A legtöbbször alkalmazott megoldásom a türelem, a tűrés, a kivárás. Azt javaslom Neked is fogadd el helyzeted, ne harcolj ellene szükségtelenül, ne legyél mérges miatta. Van, hogy nem kapod meg, amit szeretnél. A harag, melyet érzel az aktuális és kívánt állapot közti távolságból adódik és csak saját magad energiáját emészti fel. Használd ezt az energiát inkább arra, hogy megérted, hogy kerültél ebbe az aktuális állapotba, keresd az igazságot. Ha megleled azt, figyeld meg, mérged is elapad, nyugalom veszi át a helyét, és elfogadás, szeretet mások, de főképp magad felé.

Reggeli gyanánt kis méretű dinnyét, s még kisebb banánkát szereztem az utcai árusoktól, kiknek se szeri se száma. Errefelé a csencselés, kereskedés a legnépszerűbb mesterség, ehhez nem kell sok ész. Elég egy szabályt betartani, vedd meg olcsón, add el drágán. Elég a számokat ismerni hozzá, azt meg gyerekkora óta ismeri az utca embere, pénzformájában adják kézről kézre.

Következő célunk már Goa állam fővárosa volt, Panaji, melyet ismét vonattal szerettünk volna bevenni. Kicsekkoltunk, és útban az állomásra meglátogattunk egy Pandava korabeli lávaolvadékos kőzetbe vájt kis termet, ahol jó hangulata és elhagyatottsága lévén lepihentünk várni a vonatot. Míg kedvesem frissen facsart narancslevet vadászott, addig a helyi hőstörténeti hindu eposzt olvastam, a Mahabaratot, melyben a Pandavák játszák a főszerepet. A négyzetesre vájt barlang, melyben éppen hűsölök, régi, annyira, hogy már rég elveszett eredeti gazdája is. Nem lehet tudni róla többet annál, minthogy mindenkinél hamarabb itt volt.

Azért is kaphatta Pandavákról nevét, mert azok mitikus szereplők, kiknek története 3000 éves, így nagyon is feltételezhető, hogy itt is laktak, mikor száműzetésüket töltötték tizenhárom évig, s vándoroltak, hogy ne találják meg őket, miután vesztettek egy kockajátékon a Kauravákkal szemben. Mámorító, ahogy itt keveredik a valós, világi és vélt, tradicionális történelem.

A múló idővel közeledő vonat elérésének vágya visszarángatott a meséből a valóságba. Az állomáson az előzőleg kiszemelt vonatra nem adtak jegyet, express volt Mumbaiig. Ennek ellenére felszálltunk indulás előtt, de nem éreztük helyesnek. Hideg volt a klímától és újságot osztogattak. Felmerült bennünk, hogy meg sem áll 20km-el odébb. Végül inkább leszálltunk, mert ezek komolyan veszik a büntetést, amit a kalauz kérdésemre még indulás előtt megerősített, 500 rupi. Meggyőződve más lehetőségről vártunk még egy vonatot másfél órával később, ami Panaji környékére ment, egy Karmali nevű helyre.

Utólag már úgy érzem, inkább mentünk volna busszal. Nem volt jó még várakozni sem ebben az eszméletvesztő melegben. Nem akartunk sehol elterülni az árnyékban a mocskos földön, kövön. Inkább falatoztunk egyet, ahol még a kiírás is egyértelművé teszi a helyi mentalitást, „egyél, s menjél”, kell a hely. Annak ellenére, hogy ilyenkor ebédidőben jellemzően üresek az éttermecskék, csak késő délutánra telnek meg, miután befejeztük, az állomás előtt várakoztunk.

Vonattal eljutottunk Karmaliba, ahonnan csak 2km-re volt Ó-Goa. Lábainkkal célba vettük, mert onnan volt lehetőségünk megközelíteni Panajit busszal. A környékre jellemző vörös földúton poroszkáltunk, ritkásan elhelyezkedő csinos házak közt, amik néha alig látszottak ki a kókusz, és banánfáktól. Egyiknél-másiknál átlestem a kerítésen, magával ragadott a számomra szokatlan házak és kertek együttes látványa.

Mire Ó-Goára értünk addigra látnivalói bezártak, habár templomok és kolostorok másfél kilométer hosszan terülnek el a környéken. A XVI. századtól szaporodó kőépületek európai stílusok széles skáláját képviselik, a reneszánsztól a barokkon át a portugál Mánuel stílusig, olaszok és portugálok által tervezve.

A Jó Jézus bazilika látótávolságából vártunk a buszra. ami jött is hamar. Panaji széléig jutottunk vele, ahonnan már csak be kellett sétálnunk a kellemes, koraesti időben. Séta közben megálltunk megcsodálni kívülről a kivilágított, fehérre festett Szeplőtelen Fogantatás Boldogasszonya templomát, ami csak egy kápolna volt kezdetben. 1541-ben épült, hogy kiszolgálja a portugál tengerészeket a gyarmati portugál India első kikötőjében. Hatvan évvel később plébániává vált, majd néhány évre rá a mai nagy templom váltotta fel a lakosok és tengerészek szolgálatára, amiben mai napig tartanak három nyelven liturgiákat. Sajnos kapui számunkra zárva voltak, csak a bejáratához vezető cikk-cakkos lépcsőit sikerült megmászni.

Nem nagy a város, hamar a part közelében találtuk magunkat egy szobában. Klímát nem kérünk, még a végén megárt, viszont kaptunk termoszban hideg vizet. Nagyon eltalálták, mivel tudnának kényeztetni. Időnk s kedvünk úgy hozta, hogy még kimentünk sétálni. Térkövezett utat találtunk a tenger mentén. Néztük ahogy a távolban, a horizonton ülve kivilágítva sorakoznak kicsinek tűnő nagy halászhajók végtelen hosszan ameddig elláttunk, mintha elérték volna a világ szélét. Ott szedik éppen össze hálóikkal a halakat, mielőtt azok lepottyannának a világűrbe.

Korzózás közben játszottuk kedvenc játékunk. Egy telefonos app kérdéseket dob fel az általunk kiválasztott témakörben, s azokat tettük fel egymásnak felváltva. Van, hogy kínos, kényes a kérdés, mégis kikerekedhet belőle egy olyan válasz, mely mindkettőnk számára érdekes, néha még vitára is érdemes. Úgy érzem tőle, hogy a múlt bélyegét viselő, mégis annak súlya alól szabadjára engedett gondolatokkal, érzelmileg biztonságos közegben születhetnek a legjobb feleletek, időt hagyva azok kifejtésére, körül járására. Sarjadni vágyó, magvas gondolatok csíráznak itt, majd nőnek zsenge szárú virágokká, akár fákká, ha időt hagyunk nekik, s gondoskodunk róluk rendszeresen, hogy idővel virágot, termést hozzanak, s mindkettőnknek elegendő legyen, na meg, hogy lelkünk kertje is rendben legyen. Nem volt a kérdések közt, melyekre igazán kerestem a választ, s itt volt már az ideje felelnem rájuk.

Szívem örök szerelmét, másik felét 2021. évi napéjegyenlőség idején ismertem meg egy psy trance fesztiválon a Mátrában. Szintén aznap ismertem, s vettem meg Pesten a kis sárga suzukimat, amivel ellátogattam aztán a kétnapos rendezvényre ikertesómmal, DávidOM-mal és Jaren-el, aki az USA-ból ugrott át a nyárra, és úgy aposztrofálhatnék: „my brother from another mother”.

Ahogy a magas fű közt ücsörögtünk, s néztük a naplementét a kaszáló felett, odalibbent hozzánk sárga ruhájában egy lány, majd ki tudja miért leheveredett. Minden fiú tudja a dolgát, mikor egy csinos lány közelébe kerül. Beindult a csevej, melyben nekem annyi dolgom volt, hogy DávidOMnak tettem fel a megfelelő kérdéseket, meséljen indiai kalandjairól.

A történetekben előkerültek a pimasz majmok, akik szerint az a szabály, hogy az a tiéd, ami a kezedben, s hasadban van. Csendben dolgoznak, mögéd lopóznak, s már is a táskád cipzárjával próbálkoznak. Vannak még remegő lábú indiaiak, akik könnyen berezelnek az erdőben talált hatalmas, friss guano kupac látványától, s szabadon portyázó veszedelmes vad elefántokat vizionálnak, akik, ha meglátnak, ormányukkal elkapnak - márpedig elkapnak, mert gyorsabbak - s jól a földhöz vágnak, míg lapos nem leszel.

Dőltünk balra-jobbra a nevetéstől, hallgattuk indiai akcentussal angol nyelven az előadást. A hold is hallgatózott, boldogsággal telt arcát mutatta felénk, úgy tűnt egyre inkább figyelhetett, mivel időközben magasan az égre keveredett. Szólt a környéken kóborló haverjainak, a felhőknek, füleljenek ők is.

így esett, hogy a sárga ruhás lány választása végül rám esett.

Nem jött álom a szememre aznap este, néztem felfelé függőágyamból a csillagos égre.

Egyszerre szerencsém, melyet üldöztem egy ideje, utolért,

Vagy én őt? Akárhogy is, már felismerem.

Tényleg megvan a drágakő? Király koronájának éke lehetne Ő.

Milyen gyönyörű érc, érdekes, felveszem, s okulárémmal meglesem.

Fénye csillan lencsémen, smaragd lesz az, azt felismerem.

Folyik össze benne kék és zöld, mint éden tengerpartján azelőtt.

Már készítem is a koronám elő, méltó helyre ülhessen a királynő.

Hogy derülhetne ki igazi-e, amit érzek, vagy csak Ámor lövöldözött akkor vaktában, s talált el vesszőjével merő véletlenségből? Ezek az érzések, s kérdések motoszkáltak fejemben, de választ rájuk még nem leltem.

Beszélgetős, ismerkedős játékunkat befejeztük, s szállásunkra visszatértünk partmenti sétánkból. Nem volt már más hátra, jöhetett kedvenc hármas alliterációs kombónk, fürdés, fogmosás, fekvés, ahogy már lassan két éve tesszük ezt együtt, mámorító boldogságban, egymás mellett.