Abhivadyam! Thrissurban kivett szállásunkon az éjszakánk nem telt túl jól. Néha meg van a böjtje annak, ha olcsó szállást hajtasz fel. Arra kelsz, hogy szúnyogcsípéseid vakarod, meleg van, feletted a propeller maxon pörög, de nem tudja igazán enyhíteni az érzést. Az ablak hiába van nyitva, kint is meleg van. Egy kicsit hűvösebb a kinti levegő, de nem akar bejönni, igaza van, jobb kint. A forgalom is hangos reggel 6-tól. Ahogy drága Bogim szokta megfogalmazni: "Kínkeserves gyötrelem". Megkönnyebbülés volt elhagyni a szobát 11 körül. Bogi mindenképp hangszert akart beszerezni. Fúvósat, vagy húrosat. Ahogy haladunk a helyi hangszerüzlet felé elmentünk egy újságos stand mellett. Ész ütött, hogy milyen jó lenne a helyi híreket olvasni és angol tudásom is fejleszteni egyben. Ki is választottam a TIMES helyi kiadását, mindössze 7 rupiért. Sok érdekes cikket olvastam benne, köztük a zsivány fániról. Megtaláljátok az elküldött képeim közt. A hangszerboltból egy cuki ukulelével a kezünkben távoztunk. Korgó gyomrunk érzését pici banánkák enyhítették. Nem tetszett a város, nem is volt rajta a listánkon, ellenben a következővel, ami 40 km-re volt tőlünk. Annyit tudtunk, hogy a neve Palakkad és lesz a közelben egy Dhoni nevű vízesés, amit érdemes megnézni. A buszra szálláshoz a központi busz standhoz kell elgyalogolni, vagy azon az úton kell sétálni, ahol a buszunk majd elmegy vélhetően. Utóbbit választottuk. Sétáltunk kifelé. Éppen ebédidő lehetett, mert gyerekek voltak mindenfelé. Láthatóan elkülönültek a diákok uniformisaik szerint plasztik kártyával a nyakukban, ami gondolom biztosította, hogy azonosíthatók legyenek felügyelőik számára és kiszúrható legyen könnyen a nem odavaló gyerek. Az Ahogy haladtunk, az iskolák sűrűn sorakoztak az utca bal és jobb oldalán. Egy helyre ki volt írva, hogy kantin, ahova kedvem lett volna bemenni, megnézni milyen a menza kaja, de letettem róla, tekintve, hogy nem voltam uniformisban és kártyám se volt, így hamar kiszúrták volna, hogy nem vagyok odavaló. Tűzött a nap ahogy szokott, teljes erejéből. Bogi észrevette, hogy egy rózsaszín busz, ami elsuhant mellettünk, a kacskaringós betűk mellett latin betűkkel is ki van írva, hogy Palakkad. A következőt már leintette, felszálltunk és mentünk vele 40 km-t.

Vágytunk már a természet közelségére, a hegyek ölelésére. A hegylánc neve, melynek lábánál vagyunk a "nyugati Ghat", másnéven Sayadri. Mumbainál indul, halad párhuzamosan a parttal és itt ér véget. Jó ötleltnek tűnt megnézni a várostól 10 km-re lévő vízesést és egy hozzá közel eső tavat, de ahhoz le kellett valahol tennünk táskáink. Le tudnánk velük sétálni a távot, de azért na, lesz még előttünk elég nehézség. Kinéztem a városban azt a környéket, ahol olcsó szállások voltak fellelhetők, így elindultunk afelé. Ahogy közeledtünk célunk felé Boginak kezdett nem tetszeni a környék. Valóban lepukkant, kicsit munkás hangulata volt. Közben üdítően hatott a szabad tehén látványa. Az első helyen nem volt szabad szoba. A környéken kérdezgettük, hogy van-e szállás, de mindenhol tele volt. A legolcsóbbal kezdtük, de aztán már mindenhova bekérdeztünk, ahol láttunk rá utaló jelet, de nem jártunk sikerrel, vizsgaidőszak miatt állítólag. Itt a nyári szabadidő április-májusra esik, érthető, ha vizsgák vannak ezidőtájt. Lett volna 2500-ért szállás reggelivel együtt, de abból inkább nem kértünk. Tovább állásra kényszerültünk, ami nem esett nehezünkre, mivel a következő város is a hegylánc mentén van, és ott is van vízesés. Nem nagy dolog, van otthon is egy lillafüredi vízesésünk. Száraz évszakban úgysem annyira impozáns, inkább a monszun után lehet az. Ettünk egy jót, majd felszálltunk egy buszra, ami vitt a következő nagyobb városig Kojambuttúrba. Tamil nyelven Kovai. Míg Bogi csukott szemmel hallgatott valamit telefonjáról, addig én a naplementét néztem a buszból. 60 km-el odébb le is szálltunk gond nélkül, elhagyva ezzel Kerala államot. Tamil Nadu állam lesz most új otthonunk egy időre, ha hagyja és Tamilok a mi felebarátaink, szállásadóink, szakácsaink, csevegőtársaink.

A busz stand, mellett, ahol leszálltunk félkész highway magasodott. Itt szó szerint kell érteni. Cirka 15m magasan haladó autóút hatalmas vasbetonból készült tartóelemekkel. Sokfelé látni ezt a megoldást. Kocsinban láttam először alulról. Nem földalatti útvonalat építenek - gondolom a monszun miatt nem megoldható - hanem magasan viszik a mindent átívelő utat. Általa gyorsan be lehet jutni a nagyvárosok belvárosaiba. Sok helyen még építés alatt áll. Azt veszem észre, hogy nagyon sok minden ismétlődik itt városról városra. Ha egy megoldás megtetszik nekik, azt mindenhol alkalmazzák. Erre később még hozok sok-sok példát, de most térjünk vissza oda, hogy leszálltunk a buszról. Mentünk az út túloldalán fekvő tóhoz, hogy kipihenjük az utazás fáradalmait és kitaláljuk merre tovább, de épp zárták. Eset nyolc múlt. Mentünk hát szállást keresni. Az első városrész, mely felé vezetett az olcsó szállás ígérete olyan volt ahogy eddig csak képzeletemben jelent India tipikus városképe. Sajnos csak egy rövid felvétel készült erről a részről. Keskeny utcákon haladtunk át célunk felé. Mondanám, hogy kicsit lepukkant, de itt sokszor ütközöl ebbe a látványba, aztán egyszer csak gyönyörűen kifestett házak következnek. Ez utóbbi inkább jellemző. Színes kavalkáddá alakul az egymást követő házak sokszínűsége. A bejáratok elé fehér krétával egyszerű szimbólumokat rajzolnak. Finom illat keveredik az utca néha kellemes, ritkán kellemetlen csatornaszagába. Asszonyok, lányok hajába jázminfürt van tűzve. Balra-jobbra keskeny épületek földszinti részében kis boltocskák rendezkedtek be, árulva mindenfélét, szakosodva egy termékkörre. Néha a garázs előtt vastag, szőtt zsákokból árulják a zöldségeket, mint a fokhagyma, lilahagyma, csilipaprika, gyömbér, amik esszenciális hozzávalói az indiai konyhának. Négykerekű asztalokról árulják a gyümölcsöket vagy szerelik fel rögtönzött nagy olajsütő lábassal, melyben aztán kirántják a dolgaikat. Ott, ahol adják-veszik az őrölt árut, mindent lisztpor borít, aki hordja, azt különösen. Hozzák-viszik motorral, bicajjal, vagy magas, hosszú, kétkerekű, ember húzta faszekérrel. Magasra pakolt platós kocsikról hordják a lisztes zsákokat le vagy fel. Közlekedni próbál ember, s állat egyaránt. Állatok részéről kutyák, tehetnek tarkítják az emberek tömegét.

Az első, legolcsóbb szállás recepcióján tudtuk meg, hogy azért nem adnak nekünk szállást, mert fehérek vagyunk. Jó, mi? Jobban mondva nem szereztek engedélyt külföldiek elszállásolására. Mentünk a következőre és az azt követőre, de mindenhol tele volt, vagy csak nem akarták mondani, hogy nincs engedélyük, fene tudja. Mentünk a következő városrészre, ahol olcsó szállást láttunk, csak fél óra séta, de ott sem jártunk sikerrel. Egyik helyen rákérdeztünk miért. A válasz az volt, hogy esküvői szezon van, azért ez a sok foglalt szállás. Egyre nehezebb volt tovább menni. Már lassan azon gondolkodtam hova verem fel a függőágyat, de végül meglett 1500-ért. A relatív magas árért cserébe volt benne AC (klíma), amit nagyon értékeltünk a legutóbbi este után. A következő részben elmesélem mit láttunk a környéken.