Tamil Nadu 5. legnépesebb városában, Salem-ben tértünk magunkhoz akaratlanul. Csendes szobánk ajtaján pontosan hajnali 9-kor dörömböltek, ahogy pár másik ajtón is. Micsoda szolgáltatás, az ébresztő benne van az árban, csak nem szóltak róla. Bogi rosszul viselte, nem az a korán kelő típus. Kijár neki, hogy akkor kelljen amikor csak akar mivel egész eddigi életében hajtotta céljait, amikért mindig hajlandó volt felkeni, bár keserűséggel a lelkében. Szeretne végre annyit aludni amennyi jól esik. Tudjátok, arra a felkelésre gondolok, amikor magadtól kelsz, nem egy csörgőre vagy dörömbölésre. Hogy ne fordulhasson elő ismét kiírta egy lapra, hogy nem kér belőle. Sebtapasszal ragasztotta ki a cetlit.

A felkelés azzal a hátránnyal jár, hogy a pocakod is korogni kezd. Felkerekedtünk hát gyűjtögetni. Jópofa, hogy a Tamil lakórészeken, legyen az kicsi vagy nagy város szabadon sétálgató csirkék tűnnek fel a kiscsibéikkel, ahol sokszor a kakas is ott figyel valahol. Ők is itt laknak. Sétánk során olajban sült dolgokat kóstoltunk, melyet újságpapíron szervírozott az árus. Jó megoldás a papír. A hírek újra csomagolása ez, s egyben újra hasznosítása. Kéztörlőként is előfordul. Sétáltunk tovább. A piac első jelének tekintettem, hogy napernyők alatt földön ülő asszonyok jázmint és színes virágokat kötnek, árulnak. Maguk előtt egy nagy tálcán sok-sok fehér szem, amiket egyesével csomóznak cérnára. Az nem finom, bezzeg amik utána jöttek. Az első gyümölcs, amivel megpróbálkoztunk a piros héjú banán volt. Más az íze, mint a sárgának, nem sokkal, csak az ínyencek veszik észre a különbséget. Egyébként dundibb, darabra adják.

Az ízelést nem hagytuk abba. Jött a jackfruit. Egy asszony fa küllőjű négykerekű asztaláról árulta az óriási gyümölcsből kihámozott darabokat. Szúnyogháló alatt tárolta őket a legyek ellen, akik ingyen akartak volna belőle. Egyedi ízvilága van. Enyhén foghagymás beütés, közepesen lédús, édes, kissé savas, üdítő érzés, közepén egy maggal, ami akkora, mint hosszú szemű szőlő. Jó pár darabot bekapdostunk belőle. A következő izgalmat az ún. kókusz virág tartogatta. Talán korai szakaszában már betakarítják, kihámozzák és voilá, ott terem Bogi kezében, melyből én haraphatok először. Most is összefut a nyál a számban. Zsenge, védtelen, könnyű, tiszta kókusz íz. Körutunk közben vettünk még pár gyümölcsöt későbbre, köztük mangót, gránátalmát, citromot, néhány alapvető beszerzési cikket, mint a szappan, fogkrém, füstölő. Miután minden szükségeset beszereztünk megindultunk vissza a szállásra, hogy nekimenjünk az első közel eső hegynek.

Jerugumalai hegye Délután 4-kor indultunk a közeli hegyre. Toronyiránt mentünk. Az odavezető úton egyre csak szerelők dolgoztak motorokon, motorblokkokon, mindenféle alkatrészeket szedtek szét, raktak össze fiatalok, s öregek szó szerint könyékig olajban fürödve. Salemet úgy is emlegetik, mint a fém városa, ugyanis jelentős a fém ipara. Az itt készült termékeket egész Indiában használják. Ahogy elhagytuk a szervízes sort beszűkült az utca. Nem autók számára alakították ki. Balra jobbra kisebb nagyobb egyszobás viskók előtt bámultak minket a helyiek, amit meg tudok érteni. Az ő sötétbarna színükhöz képest mi világítunk. Nem ideillők vagyunk. A város is ritkán lát fehéret, hát még ez a szűk utca. A természet közeledtét papaya hajtások jelezték az út szélén. Nőnek, mint a dudva mindenfelé. Megjelent velünk szemben a hegy, a házak kezdtek ritkulni. Következtek a művelt földek, melyeken előszeretettel nevelnek kókuszpálmát, banánt katonás sorokban, gondosan körbe kerítve. Balról egy csoport tart gyűlést, egyikük észrevesz és integet barátságosan. Mosolyommal tudom viszonozni, visszaintegetek, akár a néhai angol királynő. Volt ott egy kőfejtő, ami éppen osztályozott gép segítségével. Fiatalok jöttek velünk szembe motorral, majd megálltak mellettünk. Érdeklődtek felőlünk, majd jött a kötelező selfie kör. Aranyos volt az egyik, mondta, hogy "Welcome in India". Épp egy tavacskánál álltunk, meg is kérdeztem, hogy szabad-e fürödni, de mutogatott a háza előtt ácsorgó nénire, hogy privát. Sajnos ugató kutyákkal is találkoztunk ott, akik próbálnak hasznosnak mutatkozni házőrzőként, hogy elnyerjék az emberek bizalmát, gazdára leljenek és kegyeikbe fogadják őket, nyilván jó létért, ételért cserébe. Ezzel szegény járókelőket stresszelik, de hát mindenki mocizik, csak egy asszony jött velünk szembe később. Csoszogott lefelé apró gyermekkel a kezében. Biztos rezignáltan reagált a kutyákra, hiszen itt ez állandó jelenség. Szerpentinen haladtunk, a helyiek motorral húztak el mellettünk a remek minőségű műúton. Mivel későre járt, már csak kellemesen sütött a nap. Ahogy haladtunk felfelé remek kilátás nyílt a városra és környező dombjaira, hegyeire. Meg-megálltunk megcsodálni az impozáns látványt. Ahogy haladtunk fel egyre gyérült a fauna. Az elején még voltak leveleiket susogtató pálmák. Láttunk majmokat, de nem jöttek közelebb, ügyet sem vetettek ránk. Úgy tűnik nem ma lépünk kapcsolatba velük. Talán ők rázták a pálmák leveleit fent a magasban, nem is a szél? A naplemente a hegy tetejéhez közel talált ránk. Felhős volt az égbolt, vastagon takarta a napot. Két órás menetelést követően elértük a csúcsát. Nem tudtuk mi következik, nem jelezte a térkép, csak hogy van ott valami templom féle. A templom, ami egy bádogviskó volt kívülről zárva találtuk. Utána egy település féle következett volna, de oda már nem mentünk be.

Pici esőcseppek kezdtek hullani a földre, villámlott a távolban. Na az már mutatós látványt nyújtott. Február itt a legkevésbé csapadékos hónap, ebben bízhattunk. Ha esik, az se nagy baj, hiszen nagyon meleg van. Visszafordultunk és sötétben jöttünk le, a város világított a lábunk alatt. Az egyik kanyarban megállt egy motoros fiatal, vicces cigivel kínált. Ajánlatát nem utasítottam vissza. Ahogy beszélgettünk furcsa volt, hogy veszélyesnek ítéli a környéket. Azóta már tudjuk, hogy itt mindenki fél a saját és a másik árnyékától is. Bátorságot merítettünk, abból, hogy Indra, a villámlás istenének szeme közé nevettünk. Nem féljük, amivel fenyeget minket. Az egyik kanyarban még megálltunk falatozni, feltöltődni, hiszen a hosszú lefelé út rendesen igénybe veszi a lábizmokat. Végig lógott az eső lába és tartotta bennünk a menetelés tempóját. Lakott részhez érve a kutyák nem könnyítették meg hazajutásunk. Törtem egy botot, hogy el tudjam hesegetni őket, mire ők még agresszívebbek lettek. Végül hazaértünk minden baj nélkül. Bogi telefonja számolja a gyalog megtett utat, így mindig pontosan tudjuk mennyi volt a teljesítményünk. Aznapra 25 km-t hoztunk össze, amiben volt jó pár méter szintkülönbség is. A hegyes menetelést pihenőnap követte izomlázzal kísérve. Szálláson maradtunk és kedvteléseinkkel foglalkoztunk. Az utcán kevés időt töltöttünk, csak vásárolni, enni mentünk ki, de még így is 10 km-t sikerült megtenni. Egy helyi igazított útba, hogy hol lehet rizst enni, mert mindenhol csak tésztát és csirkét, ürüt lehetett látni. Ahhoz képest, hogy India nagy vega hírében áll elég sok húst pusztít. Vettünk házi készítésű chipset, annyit, hogy egy ideig ne kívánhassuk meg újra. Egy boltban édességeket és moong dalt-t zsákmányoltunk. Ez utóbbi remek csipegetni való, mivel kitűnő fehérje forrás. Séta közben látni iszaptól száradó szemétkupacokat, amit láthatóan a nyitott csatornájukból halásznak ki és ott hagyják megszáradni. Kicsit kellemetlen szagot áraszt ilyenkor. Ha megszáradt, gondolom elviszi az önkormányzat kis szemeteskocsija, amit nagyritkán látok. Úton útfélen templomok szegélyezik utunkat. Még nem annyira merünk bemenni. Kell még hozzá egy kis bátorság. Vajon ki az a piros testű, bajszos, sisakos alak? Lehet ő Indra, vagy Agni a tűz istene? Itt-ott aranyozott szobrokkal is találkozni. Ők láthatóan valós személyek voltak. Politikusok, akik nagyon szerethették népüket. A nép ezt érzi, viszont szereti őket. Egyébként is nagyon megy nekik a bálványimádás.

Killyur vízesés Közelünkben egy vízesést a kihagyhatatlan látnivalók közé sorolt az incredibleindia.org. Ehhez fel kellett jutni hasonlóan magasra, mint előtte, csak ez még cserébe messze van. A hegyen van egy település, Yercaud, ami tőlünk 20 km-re volt, amellett található a vízesés. Elindultunk hát, itt az ideje mocit bérelni, miért ne. A Google segített kideríteni hol lehet ilyen szolgáltatás. Egy órát kellett érte sétálni a tűző napon a buszpályaudvar irányába. Közben szokásosan mosolyognak, integetnek az út másik oldaláról, amit mi nagyon szívesen viszonzunk. Volt egy idősebb csávó, aki minduntalan megállt mocival mellettem. Valami aggodalomfélét láttam a szemében, mivel a szájával nem igazán tudta kifejezni magát angolul. Tovább sétáltunk, de a pasas ismételten előre ment, megállt s próbálkozott szóba elegyedni. Az első két alkalommal még kedvesnek tartottam, de utána már inkább idegesítő volt. Negyedikre végül egy másik aggódó indiai egy másik mociról kérdezte, hogy minden rendben van-e, amire az idős pasas abbahagyta a követésünk. Mi van itt, hogy mindenki gyámoltalannak hisz minket és óvni akar?

Motort bérelni szándékoztam, de vasárnap volt, minden ki volt adva. A srác sem volt már ott, bár az üzlet ajtaja nem volt lakatra zárva, besétáltam hát. Felhívtam, s csak utána jelent meg. Sajnos nem volt aznapra szabad motor csak azt, amin ő jött, de az versenymotor stílusú volt és elég drágán adta volna. Megbeszéltük a részleteket, hogy majd holnap, aztán a busz stand felé vettük az irányt. Könnyű kideríteni melyik busz megy a megcélzott város felé, csak a nevét kell mantrázni és az emberek rámutatnak, vagy legalább az irányába. Egy buszsofőr kezét egy határozott irányba tartotta, s mondta "Jé vala", vagyis "ott van". Kemény buszút volt. Zsúfoltság ezerrel. A végében ültünk 7-en a 6 ülésen. Vasárnap lévén mindenki kikapcsolódni vágyott biztos. Felfelé úton az ablakból kitekintve láttuk, hogy majmok ücsörögnek és várják az utazókat. Kíváncsiak, meg biztos jönnek a lepottyanóra, amin néha azért segíteni kell. Annyira kanyarogtunk fel, hogy egy srác elhányta magát előttünk. Kezével tartotta vissza aztán kidobta az ajtón, ami persze végig nyitva volt. Nagy megkönnyebbülést jelentett a leszállás egy óra után. Egy tó mellé érkeztünk, ahol azonnal megjelent a szokásos étel- és italkínálat. Hirtelen balra kanyarral kihagytuk ezt a részt és a vízesés felé vettük az irányt. Fél ötre járt az idő, csak pár km választott el minket a céltól. Két óránk volt naplementéig. Lefelé kanyargott az út, magánterületek szegélyezték balra, jobbra. Végre találkoztunk majmokkal közel a végéhez, az utolsó háznál, aminek csodás panorámája nyílt a völgyre. Onnan fémlépcsők vezettek le minket. A vízesés nagyon szép volt, még így a száraz évszakban is. A kőzet egyedi látványt nyújtott a rajta lecsorgó vízzel, a naplementéhez közeledve aranyóra festette meg a levegőt, a köveket. Nem mindennapi látvány. Nem volt zsúfoltság, néhányan még voltak körülöttünk. Másztam lentebb is, fentebb is. Belebújtam a vízbe mindenhol. Bogi sem hagyhatta ki ezt az élményt, ő is felmászott mikor már nem volt ott senki. Naplementét követően visszaindultunk. Nehéz volt otthagyni a helyet, micsoda völgy, igazi dzsungel érzés. Ahogy visszaértünk a városba ettünk valami nem csípős szószos tésztát (momo) és vega burgert. A buszmegben még ittam egy dupla teát (chai vagy masala tea másnéven) és már jött is a busz. Egy bácsi mellett volt még hely, leültem. A bácsi illeme azt diktálta, hogy átadja helyét Boginak és ő más mellé ül le, annak érdekében, hogy Boginak ne kelljen más férfi mellé leülni. Micsoda tapintat. Hazafelé még két fiatal megállt mellettünk motorral, hátha tud segíteni. Szimpatikusak voltak, de angolból kezdő szinten álltak, ahogy sokan itt, de ez nem bátortalanítja el őket a kapcsolódásban, nagyon kezdeményező, déli mentalitásúak. Megmutatták az ő kedvenc vízeséses helyüket, de sajna nem arra megyünk tovább holnap. Inkább következő célunkról Tiruvannámalajról kérdeztem őket, de nem voltak még ott. Fura, van motorjuk, ez a jelentős zarándokhely pedig nincs messze. Itt a legtöbb ember, fiatal vagy öreg, megéli a vallását, bármi is legyen: hindu, muszlim, jainisita, buddhista vagy éppen keresztény. Végül hazaértünk lemerülve, ellenben újabb élményekkel feltöltve.

Arunachala Nem siettük el a kicsekkolást a szállásról. Délután egykor kerekedtünk fel következő célunk felé, ami az Arunachala hegye. A buszmegálló egy óra sétára volt. A hőmérséklet közelíti a 35 fokot. Út közben több dolgot is beiktattunk spontán. Dupla chai-t, integetés az integetőknek, elszámolás hindiül tízig a paradicsomot kínáló asszonnyal, bekérdeztünk a helyi vasút kasszájába, hogy tudásunkat bővítsük. Vettünk gyümölcsöt, felpróbált Bogi néhány ruhát, én pedig ittam frissen sajtolt cukornádlevet. Nem csak hogy ittam, én magam sajtoltam. Kedves volt a csávó és a felesége. Mivel látszott rajtam, hogy érdekel a metódus, így invitált, hogy álljak be a helyére. Nekem sem kellett többször ajánlani. Italom elkészültével csináltunk közös fotót majd búcsút intettem nekik.

Az állomáson hamar megtaláltuk azt a buszt, ami Tiruvannámalajba megy. Felszálltunk és zötyögtünk vele 3 órát. Miközben Bogi csukott szemmel viselte az utat, addig én olvastam neki a hinduizmus fő istenségeiről és az Arunachala jelentőségéről. Az odafelé vezető táj kezdetben balra-jobbra hegyes, majd termőföldes. Láthatóan kihasználják földjeiket, erdőiket visszaszorítják. Végül leszálltunk és sétálni kezdtünk a város sűrűje felé. Az első hely, amit megkérdeztünk jó árat kínált. Tovább mentünk, kérdezgettük pár helyen az árakat. Az egyik szállónál a szobát 1500-ért kínálták. Bogi megnézte azt, de lepukkantnak ítélte ennyi pénzért. Amikor már csak a hátunkat látták, hirtelen az eredeti árat mondták be, ami 1000 rupi. Hallottam, hogy amíg Bogi az egyikkel a szobát nézi, addig a másik mellettem egy járókelőnek elmondja a Tamil nyelvbe bújtatott ezrest angolul. Még jó, hogy a számokat angolul mondják, mivel az minden államban ugyanazt jelenti, elkerülve a félreértést. Tovább álltunk, kérdezősködtünk még itt-ott, ami elérhető közelségben volt. Közben vacsiztunk egy jót, vettünk gyümölcsöt és visszamentünk az első helyre, ami 800-ért kínált a szállást. Hiába találtam 500-ért ott, ahol vacsoráztunk, elutasítottak származásom miatt. Külföldiekhez valószínű nincs engedélyük. Komfortos szobánkban berendezkedtünk, feltettük Bogi sálját szúnyogháló gyanánt az ablak elé, fürödtünk majd lehunytuk szemeinket.